nr. 7.

Hitetlen kiáltás

Csak a tiszta emberek élhetnek?

Legyen csak elég, hogy lélegzek!

Korbács feszül nyakam ívén.

Én meg, mint aki azt hívén

Hogy van értelem,

Kezeim tördelem

És beleremeg a környék.

Tömjén füst száll, tömjén.

Mást belém ne tömjél.

Elég volt már áhítat-kárhozat.

Egyre megy, mert – ott a szó –

Felhúzat. Kihúzat és Meghúzat.

Huzat reptet ki a pórusokon át.

Elillan vele a maradék objektivitás.

A kockás-gömbölyű valóság.

Marad a rezgő csillám.

A gőzös pöffeteg.

Ahogy böfög és öntelt hangon

Ömleng a sarkamba az

Öreg, jól bevált kísértő.

Hű, mindig olyan megértő.

Megért láncot és szilánkot.

Megért pénzt és virágot.

Megért minden miatyánkot.

(2008)