2013. december 27., péntek

nr. 5.

Nyár

Csöpög,
mint a veríték a melleim között.
Nem is csöpög.
Göcög,
mint rég halt anyám rég halt nevetése.

Hogy kihalt a táj, nézd
Még a plüss kutyák sem bólogatnak tovább az autók hátsó ablakában.
Hogy szikkad a táj, nézd
Már a cukrosbácsi sem leli kedvét tovább a görcsös zaklatásban.

Bennreked,
Mint a szobában a forró semmi.
Nem is reked benn.
Megreped,
De mégis mindig újra kezdi…

Belassul minden, nézd
Jéghideg ujjad éles fény, a hőség körülrezeg
Szépen megáll lassan, nézd
Jéghideg szíved műhóval színlel telet,
miközben a forróság szinte szétreped,
belerokkan mind, aki él, aki nem leli azt a hűs ideget,
ami téged megtart, ami neked ontja az éltető meleget.

Csöpög,
Mint a veríték az utcák között.
Göcög,
Mint annyi szép emlék

Emögött a jéggé dermedt nyár mögött.

(2013)

2013. december 20., péntek

nr. 4.

Lélegzet

Lüktet bennem és egyre öregszik az este.
Némák a falak és táncol egy halott lepke.
Az izmok súlytalanul tartják össze csontom
És mindenki vár, hogy meddig

Omlik minden, axonjaim örök fronton.


(2013)

2013. december 13., péntek

nr. 3.

Megfordult a szél járása
Így lettem én duplán árva
Minden árva, vad fejet
Gyolcskendőbe kenjetek
Ott viruljon a nyomunk
A messzi valóságba.
S ha majdan lebukunk.
Hát ráfogjuk a messiásra.

(2005)

2013. december 6., péntek

nr. 2.

Intelem

Kedvesen néz körbe
a nyugodt tekintetű úr.
Hozzádérhetne, de te
nem hagyod,  ráborúl
hát saját árnyékára .

Mosolyogni lehetne,
csak ne esne rosszul.
Tapasz kell a sebedre
ne lásson a csontodból
egy részletet se senki.

Nevetnek a fák rajtad.
Azt hitted átérheted
derekukat, megtudtad.
Be kellene hát érned
mégiscsak a jelennel.

Szél a hajad, nem látod.
Most is, köztünk szólva,
ami rossz, te azt várod.
Rögzíted mindet sorba
magadba, és ott marad.

Mutasd meg az arcodat,
és mégse hagyd a fákat,
de söpörd félre a havat.
Ne üldözd el a szádnak

föld-ízű csókjait sem.


1996

2013. november 29., péntek

nr. 1.

November

Robotol az erdő
Gyártósoron az elhullott levelek
Tetemre pakolt tetemek.

Csontváz fejüket a kóbor égbe fúrják
És csak ontják magukból
A feldolgozandó szerepet.

Kanyarodik az út alattam
És én egyenesen megyek.

Reszketve ugranak félre
Pedig eleve halálra vannak ítélve
A végsőkig küzdő levelek.

Kanyarodik az út alattam
És én egyenesen megyek

Levél szakad egyre az égből
Robotol az erdő
Akár még hálás is lehetek.