a pillanatnak élni
(K.nak)
nem szabadna szeretni.
úgysincs menekvés
csak öldöklés és vezeklés
a pillanatnak élni
ahogy megfeszül a lelked
és kifeszül a mellkasod
ahogy mindig-mindig megkapod
hogy engedhettem meg magamnak azt
a gyenge pillanatot,
hogy engedhettem meg, hogy
érezzek
hogy percről percre azóta, mint
hal szájpadlásán a sebbel – a folyóról álmodva vérezzek.
azok a kegyetlenül elárult halak
ott csapkodnak a poros, mocskos
padlón
egymásra izzadva a vágyat
ahogy belefulladnak a levegőbe
hogy egy utolsó hosszt
csak egy utolsó hosszt a végtelen
folyóban...
így izzadom én is rád a vágyam
hogy egy utolsó hosszt
csak egy utolsó hosszt úszhassak
még ebben a nagy folyóban
hogy lemossam magamról a padló
porát
nézd az én tekintetem is üveges,
mint a halaké
rég halott, pedig az élet még
vergődik odabenn
s míg forró nyár van idekinn
a hőség és a por gombócba gyűri
zsigereim
belenézek azokba a szemekbe
pusztulás, remény, gyűlölet
és én
tükröződöm bennük
a jövő, a múlt
a pillanatnak élni....
legyen hát. becsukom a szemem.
beleveszítem magam a megfeszült
inaidba
belesüketülök a zihálásodba
belezuhanok a húsodba
csak ne hagyj felébredni
nyomd agyon bennem a létem
ülj rá a számra és fojtsd belém a
valóságot
csorgasd belém az illúziót, míg
megrészegülök végleg
s mikor a mámor már elsimítja az
éles képeket
hasíts fel
hasíts fel kérlek
hagyd hogy belém omoljon a lényeg
forró nyelved ahogy éget
és mikor robban
végre elfelejtsem azt a képet
ahogy a halak néznek........
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése